Választósdi, avagy kellett nekünk rókatojás

Ha megkérdezünk egy magára adó, úgymond európéert (jelentsen ez bármit is), hogy egyetért-e az általános választójoggal, minden bizonnyal olyan heves bólogatásba kezd, melyet még a dühtől kipirult Dinnye Dani is megirigyelne, sőt valószínűleg még jól le is fasisztázná a derék kérdezőt, amiért ilyen alpári és reakciós gondolat jutott az eszébe. Ám változtassunk csak egy picit a kérdésen és tegyük fel úgy neki, hogy egyetértene-e azzal, hogy egy megbízható kazánkovács emeljen neki házat, avagy egy atomfizikus vegye ki a manduláját. Gondolom, fejrázása hevesebb lenne a Budapest Parade egynémely vonaglójának „testbeszédétől” és csak azért nem küldene lélekgyógyászhoz, mert őkelme a szabad véleménynyilvánítás elkötelezett híve. Pedig, ha jól meggondoljuk, a két kérdés nem is áll olyan távol egymástól, hiszen mindkettő egyazon kérdésre világít rá, éspedig arra, hogy adható „csak úgy” bárkinek látatlanban egy akármilyen állás, sőt, ha még jobban belevetjük magunkat a vizsgálódásba, arra a következtetésre jutunk, hogy kevesebb bajjal jár, ha egy gépészmérnök sebészkedik, mintha egy hozzánemértő alak belügyminiszterkedne, hisz akárhogyis nézzük, az utóbbi döntései egy egész országra kihatnak, míg az előbbi hibái „csak” egy kisebb közösséget érinte(né)nek. Persze, jönnek ilyenkor a szokásos ellenvetések, hogy az edilis munkáját egy jól megválasztott szakmai csoport, az úgynevezett államtitkárok koordinálják, ám arra már senki se gondol, hogy egyrészt eme zseniális embereket is főnökük nevezi ki, másrészt meg, ha tényleg olyan szakmailag hiperszuperek az államnak titkárai, akkor minek kell őket úgy váltogatni egy új kormány kezdetén mint a kilyukadt zoknit? Nem is szólva arról, hogy valóban szükség van egy vízfejre ott, ahol a dolgok mennek, mint a karikacsapás? Természetesen igaz az az érv, hogy megeshet, hogy „rosszul” választott a drága polgár és ezért korrekciókra van szükség, azonban itt is van egy bibi: honnan tudná az a választó, hogy mi lenne jó az adott országnak, ha életében semmi ilyen tárgyú tanulmányt nem folytatott és csak a ciklusok végén törnek rá a politikusok különféle ígéretekkel? Ráadásul éppen olyanok törnek rá, akiknek szintén nincs ilyen irányú végzettsége – nincs, mert nem is lehet. Valahol groteszk, hogy szakácsnak kötelező egy szakiskola elvégzése legalább, de politikusnak bárki elmehet – és legyünk erősek: el is megy.

Ha most valaki azzal csapna le rám, hogy fúj, de geci vagyok, nem adom meg az esélyt (amit ő valószínűleg eséjnek írna), annak csak igazat tudok adni: tényleg nem adom meg az esélyt, hogy semmihez sem értő, vagy a legjobb esetben is csak plakátragasztásból diplomázott senkik döntsenek sorsomról – és az övéről is, hacsak nem masterezett plakátosdiból, mert ebben az esetben, megértem, hogy fájna a szó. Azonban én megengedő típus vagyok, ezért akár még a választósdiba is belemegyek, de szigorúan valamilyen cenzus alapján. Valahogy úgy, ahogyan volt ez egy boldogabb időben, az 1920-as évek tájékán. Akkoron ugyanis ha valaki virilistának számított (ez annyit jelent, hogy a mai politológushallgatok is ércsék, hogy a legtöbb adót fizette), az előnyben részesült választáskor. Figyelem, kedves neok: nem legnagyobb vagyon, hanem legnagyobb adófizetés volt a döntő! És ebben meg is van a ráció, hiszen az, aki a legtöbb pénzt áldozza bármilyen intézmény működésére, annak elidegeníthetetlen joga van a beleszóláshoz. Ha neolibsiék megint kapálóznak, akkor megsúgom nekik, hogy szenátor apukájuk is nagyjából ebben a helyzetben van, ha többségi tulajdonos a  Neszesemmifogdmegjól impex cégnél.

Szóval leszámítva azt az „előnyt”, hogy tömegdemokráciában élünk, valahogy nem igazán mennek jól a dolgok. Az Eu kádertemetője, a parlament is ezt példázza, hiszen kevés kivételtől eltekintve, oda se társadalom krémje kerül – igaz döntési lehetőségük se valami fenenagy, azt meghagyják a bankokrácia által odanevezett biztosoknak, akik persze szintén nem önfeladásukról híresek, hiszen másként nem lehetnének tagjai egy olyan uzsoráscégnek, melynek láttán még Igor Kievből is elérzékenyülve simogatná meg Kalasnyikovja acélos csillogású csövét. Ki tudja? Talán valamikor ő is pályázni fog egy adóbiztosi helyre, hiszen már a közelmúltban elhunyt Sinkó Zoltán is megírta (még 1973-ban!), hogy „Na és ha valaki nem végez el semmilyen főiskolát, technikumot? Az a legkönnyebb eset, mert abból bármi lehet.”