Svédasztal kecskebogyókkal


Aranyos kis füzetecskét dobott be a postás a mai nap, mely még hasznos is lehet az egyszeri romániai magyarnak, aki könnyített honosításra adja a fejét. Benne van minden: mi kell, mi nem kell, hova kell menni, satöbbi. Szóval, egy meglehetősen hasznos dolog került – kerül a napokba a halom reklámlap helyett, illetve mellett sok postaládába, azonban ahogyan már lenni szokott esment megjelenik az az aprócska kecskebogyó a csodálatos svédasztal végén, mely a híres komikus, Alfonso szerint képes tönkretenni bármilyen élvezetet. Ez az említett darabocska pedig – na vajon mi is is? – nem más mint rommagyar közösségünk logója (bár, már várom, hogy mikor lesznek ők ilyenek, azaz lógók), mellé pedig nem más mint megyénk gauleitere, herr profesor Borboly cikkenytűje villog arról, hogy mecsoda überatomszuperbrutál dolog ez a könnyített honosítás, mely természetesen csak azért jöhetett létre, mert a Markó nevű képződmény felszólította a magyar kormányt és pártokat még 2004-ben, hogy igyekezzenek törvényt csinálni, akár kettőset is, de állampolgári legyen a kutyafáját! (Hála bölcs vezérünknek, jó a víz – nem emlékeztet valakit erre az ominózus felszólalás?).
Nem tudom, csak az én emlékezetem csapdos essze – vissza, de jómagam még emlékszem Frunda „păcat ca nu-i român” György nemzetfélő katalinájára, hogy aszongya kiürül tündérkertes Erdélyországunk, elmegy a sok drága magyar, ha az a felelőtlen Fidesz kettősállampolgárkodik, meg különben is, erdeink ostora, Attila a Veres tóról azt is megmondta, hogy neki ugyanbiza semmi magyarkodó papirocska nem kell, hiszen ejszen ő jó állampolgára drága Romániájának!
Na és itt jönnek a költői kérdések, melyeket tudom, értelmetlen feltenni, de ha annyira jól esnek: mit keres vitéz csomafalvi Borboly röppenytüje egy olyan kiadványon, melyhez köze sincs, illetve mit keres itteni magyarságunk legnagyobb gyilkosainak jelképe Magyarország címere mellett? Ezzel a gőzzel akár Jeruzsálemben is felhúzhatnák a knesszetre a horogkeresztet. Ha valaki túl erősnek tartaná a hasonlatot, annak megsúgom, hogy még háborús időkben sem volt akkora vesztessége az erdélyi magyarságnak, mint amióta „az a bizonyos párt” (azaz 1996 óta) hatalmon van! Persze, tudom, ideje most ülepet cserélni derék harcosainknak, mivel túl veresnek tűnik már az Mszp által nyújtott, csak akkor nem értem miért nem felelt volna meg egy jól fejlett páviáné is? (Illetve tudom: az utóbbi nem ad pénzt.)
Szóval itt tartunk megint: hiába kaptuk meg a svédasztalt (és nem annak morzsácskáit!), valakik képesek voltak megint elrontani örömünk. Hiába lettünk immár hivatalosan tagjai annak a közösségnek melyhez mindig is tartoztunk, megint megjelent a rosszíz, a hányinger, az ármány.

Komolyan mondom, hogy néha jobb lenne kurdnak lenni…