Jegyezzééé, tanuljáááá!

 

 

Régi rossz szokásom, hogy különféle oldalakon háborodok fel, melyeken magukat hozzáértőnek kozmetikázott ífjú titánok („june tânăr” – by Caragiale) olyan közéleti kérdéseket boncolgatnak, melyekhez minden kvalitásuk megvan, csupán elemi hozzáértésük hiányzik. No persze, ha valami hiányzik, akkor sincs akkora nagy baj – mármint szerintük – mivel lehet ezt pótolni a manapság oly divatos „lendületes”, „fiatalos”, „lezser” és isten tudja még milyen jelzőjű tulajdonságokkal, melyeknek csupán az a feladatuk, hogy leplezzék egyoldalú szemléletmódukat és sajnálatosan felszínes tájékozottságukat, jobban mondva tájékozatlanságukat.

Így jártam én is (mármint a háborodással) az Úr 2013 évének augusztus elsejei napján, mikoron azon kíváncsiskodtam, hogy írnak-é valamit a rommagyar elektronikus sajtóban arról a hirről, mely szerint elindult a külhoni magyar állampolgárok regisztrációja a magyarországi választási rendszerbe. Amint gyanítottam, meglehetősen kevés oldal foglalkozott ezzel a dologgal, de legalább nem űztek gúnyt belőle, hanem igyekeztek szikáran, lényegretörően fogalmazni. Azonban találtam egy olyan gyöngyszemet, mely mint cseppben a tenger mutatja meg korunk internetes gyerekebetegségét, leöntve mindezt egy csipet kommunitászos mázzal, mely szerint hülye a magyarországi kormány, minek piszkálgat minket szavazósdival, meg különben is ezzel a tettel nem tesz mást, minthogy átjátsza a román posta adatbázisába a romániai magyarállampolgárságú személyek névsorát. Most tépjenek meg, de egyrészt nem értem milyen iszonyatos hazaárulást követ el ezzel az „átjátszással” az Orbán – kormány, másrészt, meg ha jól tudom, az állampolgárság megadása előtt a román hatóságok segítségével(!) ellenőriztek le minden egyes személyt, ki kérvényezte a magyar állampolgárságot. Olyan apróságra már nem is térek ki, hogy minden bizonnyal az erdélyi magyar konzulátusokon akad egy – két fedett státusú személy, kik több mint valószínű, hogy nem feltétlenűl a magyar állam útasításait tartják rájuk nézve mérvadónak. (Minthogy ez nem is meglepő, ugyanis bármely ország bármely nagykövetségén, avagy konzulátusán szép számmmal akadnak különféle „megfigyelők”, hiszen a jószomszédsági viszony sem zárja ki a kiváncsiskodást!) Miután meg ilyen szépen beletenyerelt a külpolitikai biztonsági kérdésekbe, szépreményű politikai elemzőnk nem állt meg félúton, hanem felhozta az örökös távolmaradók gumicsontját: szavaznál de nincs akire. Most hagyjuk figyelmen kívűl azt a tényt, hogy a Jobbiktól az Együtt-Pm-ig meglehetősen tág a magyarországi választási menű, mivel minden bizonnyal azt nehezményezte a cikkíró, hogy nincs konkrét személy, akire voksolni lehet, lévén a külhoni magyar állampolgárok csupán listára szavazhatnak. Nos, ha ez megnyugtatja piciny szívét, megsúgom, hogy ez minden állam esetében, ahol egyéni, listás, avagy kevert rendszer létezik, így áll és mielőtt a román példával hozakodna elő, még arról is felvilágosítom ingyen és bérmentve, hogy biza nálunk is léteztek  listák, melyekre csak és kizárólag a határon túlon tartózkodó román állampolgárok szavazhattak. Erre mondaná Mózsi bácsi jenőfalváról, hogy nem kell a pofonládát nyitogatni, ha képtelen vagy visszazárni. (Mózsi bácsi bizonyára kevésbé cizelláltan fogalmazna, de mivel ez nem egy „fiatalos” blog, ha nem feltétetlenűl muszáj, akkor nem trágárkodok.)

Egy dolgot azonban sehogy se értek a cikkben: a szellemesnek szánt befejezőt. Értem én, hogy ő „szorri”, de akkoris. Nem lett volna szebb az elején a figyelmeztetés? Valahogy így: „Egyrészt szorri vagyok, másrészt meg nem értek hozzá, harmadrészt meg csak pirkálok, mert unom már a szolitert.” Istenbizony mindenki jobban járt volna.