Lobogó, vagy lóbog, ó?



Pontosabban: kinek mi jut. Még pontosabban: mit érdemel. Tréfásnak tünik a kérdés, ami nem is árt ebben a ködös – esős téli időben, azonban maga a tény, hogy alapvető értékekről vitázni kell egy úgynevezett „egységes” közösségben, már egy cseppet sem tréfás. Minthogy az sem, hogy egy fiatalságnyi időtartam kellett elteljen ahhoz, hogy...no várjunk csak, mihez is? Egyházi ingatlanok visszadásához? Valahogy hibádzik. Vagy az önálló erdélyi kataszter elkészítéséhez? Ilyesmire se emlékszem a közelmúltból. Esetleg anyanyelvű iskolahálozat kiépítéséhez? Hát ha eltekintünk az 1990-ben azon melegében kivívott egy – két eredménytől (mely nem is annyira az Rmdsz eredménye, inkább a korabeli forrófejű fiatalok győzelme), valamint a magyar állam által létrehozott Sapientia egyetemtől (mely szintén az Rmdsz ellenében alakult meg), akkor itt se a legjobb a helyzet. Hát akkor mire volt elég ez a 23 esztendő? Ha az mondom, arra, hogy jobban megismerjük a monolitmániás vezetők igazi arcát, talán egy picit közelebb járok az igazsághoz, azonban ez egyúttal szegénységi bizonyitványt kiállítása is egyben, mivel ha egy ellenség felismeréséhez majdnem egy harmincéves háború időtartama szükséges, akkor az minden, csak éppen győzelem nem. És a sors ironiájának folytán mégis annak kell tekinteni. Annak kell tekinteni, hiszen józanúl gondolkodó ember nem gondolta volna, hogy a Kelemen Hunor nevű commandante székely zászlót fog átadni egy román pártelnöknek, méghozzá egy kongresszuson, hogy irgalom anyja, ne hagyj el! (Megsúgom: nem hagyja, ugyanis vagyunk annyira naivak és megbocsájtók, hogy még egy román ezredesnek is képesek vagyunk békejobbot nyújtani – ez is szegénységi bizonyitvány) Persze, nem fog az a lobogó a szélben csattogni Crin Antonescu haciendájának tetején, de a pártfeladatok nevű füzetecskében jól fog mutatni, amikor majd a következő választáson fel kell mutatni valamit. Merthogy azt a hozzáállást, melyet V. Attila egykori gyanúsított „teljesített” az eljövendő marosvásárhelyi, március 10-i autonómiatüntetés kapcsán, minden bizonnyal nem fogják bejegyezni az említett füzetben, hiszen valahogy mégse mutatna jól, hogy éppen a zegységben a zerő fedőnevű szervezet tagad meg éppen egy kiállást az egységért. Igaz, ők ezt úgy értelmezik, hogy a magyarságnak már van egy hivatalos lobogója, a piros-fehér-zöld, ezért kár összezavarni mindent egy kék-sárga valamivel és mivel minden bizonnyal Frunda consigliere elmagyarázta nekik, hogy csupán értelmezése kérdése, hogy időnként mit tekintünk hivatalosnak, hát nem is akadéskodunk, legyenek boldogok ezzel a döntéssel. Hogy több mint valószínű, hogy jónéhány Rmdsz szimpatizáns éppen ezért nem fog eljönni a tüntetésre, az természetesen őket nem zavarja, hiszen az apró lépések politikájába nem fér bele egy bátor kiállás, főleg akkor nem, ha ez veszélyeztetné ingatag politikai létüket. Az persze természetes, hogy egy esetleges győzelem esetén az első sorban ők fognak virítani, és véres verejtékükről fognak szónokolni, de ha valaki képes volt Hajdú Győző pártirodájából egy magyar párt élére teleportálódnia, annak igazán csekélység egy ilyen bűvészmutatványt (újból) elkövetnie. És minden bizonnyal ott lesz a lobogó a kezükben. Hogy aztán később lecseréljék, amire éppen szükségük van: lóbogra, ha éppen az kell.